A MASZTER Játékgyár 80 éve

MASZTER – generációk számára jelentett egyet ez a szó az önfeledt, tartalmas szórakozással. A magyar játékgyártás zászlóshajója, a megannyi kis lurkó arcára mosolyt csaló játékok bölcsője éppen nyolcvan éve, 1932-ben bocsájtotta útjára első termékeit. A Csibészpisztoly, a Búvár Kund-felszerelés vagy éppen a Szexi Önarckép Mobil mára fogalommá váltak. Ki gondolná, hogy a MASZTER története egészen 1896-ig nyúlik vissza, egy tabáni hátsóudvar szorgos svábok által lakott kis szegletébe, ahol a kis Meisterburger Simon első játékával, egy csorba széklábbal foglalatoskodott. A kis Simon kézügyessége már ekkor szembeötlő volt: a széklábból egykettőre kifaragta a kor egyik közkedvelt szubrettjének, Lámpás Pepinek élethű arcmását.

Meisterburger serdülő fiatalemberként alapította meg a Meister Simi Marionette Cabaret & Circus Congeniál elnevezésű műintézményt, amelynek egy pecsenyefoltos, két viseltes sátorlapból és néhány bambusz sétapálcából összetákolt manézs szolgált helyszínül. A siker ennek ellenére is elsöprőnek bizonyult. A háború után Meisterburger (ekkor már Mester Simon néven) megalapította első, lágymányosi üzletét, amelyben a szomszédos vágóhídról származó marhalábszárcsontokból saját kezűleg faragott dobókockákat árult a léha dzsentri gavalléroknak. Hány és hány nemesi hagyaték úszott el e kockákon! A Mester-féle portékának csakhamar híre ment Bécsben is, a bolt pedig virágzásnak indult. A lassacskán korosodó, lelkében azonban örök gyermek Mester Simon – vagy ahogy ekkortájt emlegették: Simi bácsi –, nem dőlt azonban hátra, hogy benyert javaiban dőzsöljön: egy merész gondolattal megálmodta a MASZTER játékgyárat.

A MASZTER két fő célkitűzésének – játék és nevelés – köszönhetően országos, sőt nemzetközi sikerre tett szert. Mára éppoly kultúrtörténeti jelentőségű vállalkozásként tekintünk rá, mint a GANZ- vagy a Zwack-gyárakra: valódi hungaricumok ezek, amelyek hosszú távon határozzák meg a magyar elme működését.

doboz_oldalak_Page_2 doboz_oldalak_Page_3 P1011659  P1011665 P1011667 P1011668 P1011675  P1011707 P1011734 P1011748

 

 

nemmivoltunk! Szülői Értekezlet -  FKSE

 

 

 

nemmivoltunk! chemnitz


A Begehungen Festival-on meghívott művészként egy osztálytermet alakítottunk át, a helyszín szellemét kihasználva. Magyarországról hozott tankönyveket használtunk fel, és alakítottunk át hogy egy olyan teret hozzunk létre, mely egyszerre valósítja meg és láttatja az iskolásság negatív oldalait: fegyelmezés, kényszerítés, infantilis módon megalázó hangnem, stb.
P1050427  P1050434  P1050441  P1050446  P1050518  P1050521  P1050522  P1050525  P1050526  P1050528  P1050539  P1050549  P1050552  P1060043  P1060045  P1060046  P1060048  P1060049  P1060050